mult

A bánsági szervezett turistaság előzményei a XIX. század utolsó évtizedéig nyúlnak vissza. Ekkor, 1892-ben alakul meg a Délmagyarországi Kárpát Egyesület, Temesvár székhellyel. Petheö János királyi tanácsos, Temesmegyei Posta és Távíró igazgató vezetése alatt, (1893 - 1896 között elnöke az egyesületnek) szilárd szervezeti formát és lendületet kap a mozgalom.

1895-ben már a Kolozsvár-i székhelyű Erdélyrészi Kárpát-Egyesület több fiókszervezetét is jegyzik tájainkon: Aradi "Czárán Gyula" Osztály, Aldunai Osztály (Orsova), Bánsági Osztály (Temesvár), Boksánbányai Osztály, Hunyadmegyei Osztály (Déva), Krassói Osztály (Oravicabánya), Óradnai Osztály, Petrozsényi Osztály.

Az első világháborút követő tilalmak, megszorítások és tanácstalanság szétzilálta a szervezett turistamozgalmakat Erdélyben és a Bánságban egyaránt. A Kárpát-Egyesületek elvesztik vagyonukat és tagságuk jelentős részét. Új lendületet majd csak az Erdélyi Kárpát Egyesület 1929-beli újjászervezése ad a Romániához tartozó bánsági területeken sarjadozó turistaigényeknek. Gyors ütemben, 1930 és 1935 között sorra megalakulnak, megerősödnek és visszanyerik önbizalmukat az aradi, temesvári, boksánbányai és oravicabányai szervezetek.

Az 1934 X. 15-én megalakult Temesvári E.K.E. Osztály első kirándulása, november 4-én, gróf Ambrózy Gyula, Koronaőr, főrendházi tag, császári és királyi Kamarás nagyremetei kastélya udvarán. A háttérben a Bega partján lévő fákat látjuk. Fent baloldalt első, Somolik Töhötöm titkár, a Temesvári Osztály fő szervezője.
Alsó sor balról-jobbra: Vajda Ernő tanár, elnök (1934 – 1948) valamint Fuks János gravőr, síoktató, grafikus és karikaturista, az EKE induló szerzője.

A széleskörű tevékenység komolyságát mi sem bizonyítja jobban mint ez, az 1936-ban készült fénykép, mely egy mentőtanfolyam befejezésekor készült.
Az alsó sorban, balról a második: Kosztober Ferenc topográfus, a boksánbányai osztály elnöke, középen pedig Goldner Jenő orvos, a mentőtanfolyam vezetője.
Az alsó sorban, jobbról a második pedig az a Brindza József (titkár, később alelnök), akinek ránkmaradt naplójából, valamint az Erdély c. lapban közölt cikkeiből a legtöbbet tudhatunk meg a két világháború közötti bánsági turistaság jellegéről.

Az Oravicabánya-i Kárpát Egyesület fő szervezője, lelke és egyben önzetlen anyagi támogatója - vagyis mindenese - Molnár Kornél Árpád volt a két világháború közti koránt- sem nyugalmas időszakban. Közösségépítő munkája mellett, a barlangkutatás terén is maradandót alkotott melynek elismeréseként 1985-ben a "Szervezett Magyar Barlang- kutatásért" emlékéremmel tüntették ki.


Sem meghurcoltatása, sem a Kárpát Egyesület betiltása a kommunista hatalom által, nem tudták eltántorítani a turistaság valamint a barlangkutatás művelésétől. Élete végéig szakavatott művelője volt mindkettőnek, példájának ereje generációkat tartott meg a turistaösvényeken.

A Ponyászka völgyében épült csinos menedékház évtizedekig volt Oravica és a Bánság távolabbi vidékeiről ide kiránduló turistáinak otthona. Ám az államosítás után előbb az enyészet, majd a gyűjtőtó építésekor a céltudatos rombolás végzett vele. Ráadásul a jogállását bizonyító aktákat örző irattár leégett még a háború idején. Ezért, ma már csak emlékezhetünk rá.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület 1946-beli felszámolását követően a Bánság turistái, akárcsak társaik Erdély szerte, szétszóródtak - volt aki teljesen feladta. De a többség folytatta céltudatos bolyongását a Kárpátok ösvényein. Magányosan ha kellett, családi vagy baráti körben, vállalatok, iskolák és szakszervezetek hevenyészett turistaklubjaiban ha lehetett.
De megmaradtak a képek, az írott anyagok és az emlékezet. És megmaradt az újáteremtés igénye mint nemzedékről-nemzedékre örökíthető becsületbeni tartozás.